A kormány politikájának köszönhetően a nyugat-európai államokhoz képest Magyarországon alacsonyabb a terrorfenyegetettség, ami jelentős versenyelőny a turizmusban - közölte a Miniszterelnökség stratégiai elemzésért felelős helyettes államtitkára kedden egy zalakarosi konferencián.
Létezik egy interaktív térkép, amit kitöltve algoritmusok tucatja lendül munkába, hogy másodpercek töredéke alatt összegezze, a világ hány százalékát barangoltuk már be. Világutazó vagy? Akkor imádni fogod ezt az alkalmazást.
Koncertekkel, határon túli diákok előadásával és bábműsorral is várja a közönséget az Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár második adventi hétvégéjén a budapesti Városháza parkban.
Az ágyipoloska-fertőzés elől a legsterilebb helyek sem menekülnek, a gyorsan terjedő rossz hír pedig komoly károkat okozhat egy-egy intézmény reputációjának. A problémák hatékony megoldást sürgetnek – a kellemetlen rovart pedig
Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete.
A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. De a verseny új
Újabb londoni repülőteret tesz elérhetővé Budapestről a Wizz Air a jövő nyári menetrendi időszakban, és Oslóba is elindít egy új járatot a magyar hátterű diszkont légitársaság április elején.