A Danubius Hotel Helia április közepén megnyitotta vendégei előtt felújított közösségi tereit, valamint a korábbi kávézó helyére megálmodott Yellow Bistro & Bart. A teljes lobby esztétikailag és funkcionálisan is megújult,
A nyaralás szépségét az adja, ha egy kis izgalom is vegyül a kikapcsolódásba. A kis izgalom általában kimerül a vacsora lekéséséről való félelemben, legalábbis azokon a helyeken, ahol nem háború
SeaBubbles névre keresztelt, nulla kibocsátású, új kialakítású vizitaxit mutattak be a svájci Genfi-tavon.
A szokásos becsekkolást követve az ember hanyag módon csak bedobja az igazolványát vagy útlevelét a kézipoggyászba. A baj pedig itt kezdődik.
Ugyanannak a laza talajnak tulajdonítható a pisai ferde torony "földrengésállósága", mint amelyik a torony süllyedését és dőlését idézte elő több száz évvel ezelőtt - derítették ki olasz és brit mérnökök.
A déli félteke vélhetően legnagyobb, 28,8 méteres hullámát mérték kutatók Új-Zélandon.
Nem kell rögtön titkosszolgálati tevékenységre gondolni: egészen hétköznapi helyzetekben is felvetődhet a kérdés, hogy van-e tudtunkon kívül kamera a helyiségben.
Valószínűleg kevesen engedhetik meg, hogy több mint tíz millió forintot költsenek egy könnyed reggeli étkezésre, aminek a fele ráadásul aranyból van, tehát nem is laktató túlzottan.
A világturizmus az eddig hittnél jobban károsítja a klímát, az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mintegy tíz százalékáért felel egy jelentés szerint. A Sydney-i Egyetem kutatói által összegyűjtött adatok alapján a
Április végén ünnepelte fennállásának hatodik a Tisza-tavi Ökocentrum, amely Európában is egyedülállónak számít 735 ezer liter össztérfogatú édesvizű akváriumrendszerével. Az óriásakváriumban rengeteg hazai halfajta tekinthető meg. Köztük az egykor hazánkban
A World Chacha-n a világ második legszebb városának választották meg Budapestet. A magyar főváros olyan városokat utasított maga mögé, mint Róma, Firenze Rio De Janeiro, vagy Párizs.
Tovább nőtt Spanyolországban a kiváló környezeti minősítést jelző, kék zászlós strandok száma, amellyel idén már 590 spanyol természetes fürdőhely büszkélkedhet - tette közzé az eredményt az értékelést készítő Európai Környezetvédelmi