Befejeződött Oroszország legrégebbi állandó filmszínháza, a moszkvai Hudozsesztvennij (Művész) mozi több mint egy fél évtizeden át tartó felújítása - közölte a munkálatokat finanszírozó bank.
Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból tovább fejlesztik a fertődi Esterházy-kastélyt.
Idén is öt kategóriában ismerte el a magyarországi borkultúra és gasztronómia kiemelkedő szereplőinek teljesítményét a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz).
Jövőre már a debreceni reptéren is szerveznek reptéri élménytúrákat - közölte a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft (LKK) szombaton az MTI-vel.
A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozások mellett a szálláshely-szolgáltatók és az utazásszervezők is mentesülnek január végéig a munkáltatói adóterhek megfizetése alól, de ezt igényelni kell, a novemberi adómentességre szóló
Elhalasztották határozatlan időre a párizsi Eiffel-torony újranyitását, amely eredetileg a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén feloldásának másnapjától, december 16-tól lett volna ismét látogatható.
Virtuális elemeket és vadfotózást is kínáló vadaspark, valamint egy több kilométeres lecsúszást biztosító erdei drótkötélpálya kialakítását készítik elő a Mura nemzeti program keretében Zalában.
Százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos wellness, sport-, konferencia szálloda és rehabilitációs központ épül Szolnokon a Holt-Tisza partján - jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán online sajtótájékoztatón.
Nyolcmilliárd forintos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón, a beruházás előkészítésére 400 millió forintot biztosít a kormány - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára online sajtótájékoztatón szerdán.
A fesztivál látogatói között végzett felmérés szerint elégedett a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaival, a szervezéssel, a kulturális esemény szolgáltatásaival és infrastruktúrájával - közölte Herczeg Tamás igazgató szerdán.
Fehér cápa támadt egy szörfösre Ausztráliában, a férfi túlélte a harapásokat - számolt be róla a BBC hírportálja.
A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő területeit - közölte a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.