Jump to content

Ma indul a XI. Gyógy-Bor Napok Bükfürdőn

2016. 07. 20. 16:05

Július 20-24. között tizenegyedik alkalommal is a finom ételeké és a gyógyulásé a főszerep  a Büki Gasztrofesztiválon, amelyen történelmi korok étkei, számos pincészet borkínálata és két zenei színpad programja várja az érdeklődőket.

Az év elején meghirdetett "Gasztroélmények Éve" kampányhoz csatlakozik a Büki fesztivál is, amelyről a fesztivál főigazgatója azt mondta, hogy az ötnapos fesztivál újítása a határozottabb gasztronómiai irány. "A programelem minőségi prezentálásához egy új helyszín felállításáról döntöttünk, ahol a fesztivál öt napján jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat" - mondta Tóth Tamás.

"A gasztronómiai program hármas hívószava továbbra is: hagyományos, helyi, egészséges ételek." - emelte ki a fesztiváligazgató. 

A programok Bükfürdőn, a Gyógy- és Élménycentrum melletti parkolóban felállított színpadokon, egy kisebb gyermekszínpadon, a Gasztro udvarhoz kapcsolódó színpadon, valamint a Fürdő Étteremmel közösen szervezett Jazz-Blues Udvarban zajlanak öt napon keresztül.

A helyszíneket egy kézműves-kereskedő utca köti össze, ahol többek között a hagyományos magyar kézműves kultúrát és népi mesterségeket bemutató árusok, valamint a neves bortermelők standjai helyezkednek el.

A kulturális programok sorában  nagyszínpadokon fellép többek között a Magna Cum Laude, a Csík Zenekar, a Budapest Bár, az Intim Torna Illegál, a Deák Bill Blues Band, a Cimbaliband, a Magashegyi Underground, a Parno Graszt és a Mystery Gang.

A meghittebb, intimebb kikapcsolódást nyújtó Jazz-Blues Udvar vendége lesz az Esszencia, Török Ádám és a Mini, a Papa Jazz Seven, a Solid Jazz Band, a ManDala és a Tarisznyások együttes. A legkisebbeket a Fabula Színház, a Pódium Színpad, a Szamóca Színház, Páli Petra és tánckara, a Tarisznyások Együttes és a Langaléta Garabonciások szórakoztatják.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk  Facebook oldalát!
(Kép: static2.tripoto.com Forrás: vakaciozzunk.hu/MTI)