Jump to content

Négy hangulatos karácsonyi vásár a fővárosban

2016. 12. 03. 17:05

Ünnepi fénybe öltözött utcák, csalogató illatok, forralt bortól kivirult orcák és karácsonyi apróságok. Az igazán jó adventi vásárhoz nem is kell ennél több. Tudod, hol találod a legvarázslatosabbakat?

December karácsonyi vásár nélkül olyan, mint a Szenteste bejgli nélkül: elképzelhetetlen. A színes vásári forgatag, egy finom forró ital egy isteni kürtőskalács visszalopja az ember szívébe az ünnep hangulatát, épp ezért nem csoda, ha többször is kilátogatunk kedvelt karácsonyi bazársorunkra. A szokásos mellett a főváros több pontján is érdemes körülnézni adventi vásár-ügyben, mert mindegyik helyszínnek megvan a maga különleges atmoszférája.

Vörösmarty tér

Az örök klasszikus, amit egyszer egy évben kötelező meglátogatni, amolyan ünnepi zarándoklat gyanánt. A tér közepén a már jól ismert feldíszített fenyő díszeleg, körülötte pedig közel ezerkétszáz négyzetméteren terülnek el a gasztronómiai finomságokkal kecsegtető bódék és a kézműves apróságokat kínáló árusok bodegái. A kicsikre is gondoltak, akik kézműves játszóházba tehetik próbára kreativitásukat, vagy feladhatják a Jézuskának írt levelüket. A kisembereknek a hétvégén bábszínházzal és zenés-táncos előadással kedveskednek, míg a felnőttek átadhatják magukat a gasztronómiai élvezeteknek.

Bazilika

Alig pár lépésre a Vörösmarty téri vásártól a Bazilika előtt is karácsonyi vásárba botlunk. Immáron hatodik éve várj hamisíthatatlan ünnepi hangulattal a vásár az érdeklődőket, 3D-s fényfestéssel, és méretes korcsolyapályával.

Ami a gasztronómiát illeti itt sincs hiány semmiből, sőt idén a fenntarthatóság jegyében az árusok egy nap alatt lebomló tányérokon adják ki ételeiket. A vendéglátósok az ételallergiásokra is fel vannak készülve: glutén-, laktóz-, és cukormentes finomságok is találhatók a bódék étlapján.

Opera

A pazar építészeti remekmű előtt már javában zajlik a karácsonyi Diótörő fesztivál, amit a karácsonyi kirakodóvásár és forralt bort kínáló fabódék tesznek tökéletesen ünnepivé. A Diótörő gigantikus méretű figurája és a fenyőfa is felállítva, a Dalszínház utcánál pedig egy szán is várakozik.

Városháza Park

Negyedik alkalommal is tárt karokkal várja az érdeklődőket az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár a Deák tér melletti Városháza parkban. Kulturális programkavalkád, egész napos családi programok, ingyenes koncertek, bábszínház, körhinta, betlehemi jászol, gyertyagyújtás, jótékonysági macigyűjtés, angyalposta és még sok más program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Bárhova is látogass el, garantáltan ünnepi hangulatban térsz haza.

 

 

(Forrás: marmalade.hu | vakaciozzunk.hu | Fotó: budapestchristmas.com)