Jump to content

A víz vándorai, az óceánon élő törzs

2015. 04. 07. 16:00

Különleges fotóriport készült a borneói Bajau törzsről, akik az egész életüket az óceánon töltik.

Az anyagot készítő fotóriporter, Réhahn, nyolc napon át élt a törzzsel, követte őket vízi útvonalaikon át, és igyekezett mindent megtudni szokásaikról.

A Bajau törzs életterületét nem lehet behatárolni, és igen keveset tudni arról mióta követik ezt az életmódot. Viszont néhány érdekesség azért mégis kiderül a köztük töltött nyolc nap alatt.

A törzs tagjai hajókon és vízre épített kunyhókban töltik mindennapjaikat, egyetlen feladatuk pedig az élelem beszerzése. Hiedelemviláguk az iszlám és a spiritualizmus ötvöződéséből jött létre, és azt vallják, hogy a létezésük mozgatórugója a nomád létezés érzetéből fakad.

A törzsben élő gyerekek a nomád élet mivoltából kifolyóan nem tudnak sem írni sem olvasni, sőt pontosan azt sem tudják megmondani hány évesek. Habár náluk a kor mit sem számít. A bajaui gyerkőcöknek fogalmuk sincs a számunkra ismert világról, ám mégis felhőtlenül boldogok.

A fiatalok hamar beilleszkednek a mindennapi életbe, és kiveszik részüket a mindennapi feladatokból, ugyanis 6-8 éves koruk után már a törzs többi tagjával halakra vadásznak. A szó tényleges értelmébe véve vadásznak, méghozzá szigonnyal. A gyerekek és a törzs férfi tagjai a vadászó-gyűjtögető életmódnak köszönhetően szabadtüdős merüléssel akár több percen keresztül képesek 20 méter mélységben lent maradni, és követni a zsákmányt.

A riporter saját weboldalán részteltesen beszámolt a nem mindennapi kalandról, és azt írta, hogy a törzs tagjai szívélyesen, kedvesen fogadták. Meginvitálták otthonaikba, meséltek neki szokásaikról, és elkalauzolták a végtelen szabadság kékségén.


(A kép forrása: http://www.dailymail.co.uk/)