Jump to content

Összetört szívek csarnoka

2016. 10. 27. 16:50

Múltra emlékeztető relikviák és hozzájuk fűződő történetek, melyek sebzett szívektől származnak. A Museum of Broken Relationships őrzi a világ félresiklott párkapcsolatainak tárgyi lenyomatát, míg világ a világ.

A nem miden napi múzeum megnyitása két horvát művész, Olinka Vištica és Dražen Grubišić nevéhez köthető. A pár négy évnyi együttjárás után vált külön, és a szakítást követően azzal viccelődtek, hogy egymástól kapott ajándékaikat kiállítják, és létrehoznak egy egészen egyedi tematikával rendelkező múzeumot.

A dolog a 2003-mas elválást követően három évvel később ötlet szintről megvalósítási szakaszba lépett, és megnyílt a Museum of Broken Relationships. Bizarrnak tűnhet, hogy gyakorlatilag saját szakításuk inspirálta őket arra, hogy az egymástól kapott tárgyakat, a közös képeket, és minden a másikra emlékeztető dolgot ne hajítsanak a kukába, hanem inkább közszemlére bocsássák őket, de nem titkolt szándékuk volt ezzel a traumatikus eset feldolgozásának segítése.

A Museum of Broken Relationships hamar állandó kiállítássá nőtte ki magát, ugyanis a megnyitást követően rengeteg „felajánlást” kaptak a világ minden pontjáról az exektől. A múzeum három szegmensre bontható: a tárgyi kiállításra, a vizuális (képek, stb.) tárlatra, és az úgynevezett „gyóntató” szobára. Utóbbinál a látogatók otthagyhatják saját szakítási „emléküket” videó vagy hangüzenettel ellátva, vagy megkereshetik saját valaha volt szerelmi relikviájukat.

A kiállított tárgyak legtöbbjéhez tartozik egy-egy rövidke történet, mely elmeséli annak, és a kapcsolatnak történetét.

A különös múzeum Zagrabban, a Kulmer-palotában tekinthető meg.



További érdekességekért, bátran keresse fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu | Kép: finelinetravels.com)