Jump to content

Imádnak fesztiválozni a magyarok

2017. 06. 09. 16:30

A legutóbbi kutatások szerint Magyarországon a recesszió ellenére is növekvő népszerűségnek örvendenek a hazai fesztiválok, így nem csak emelkedett a fesztivállátogatók száma, hanem ezzel egyetemben javult az otthoni kínálat megítélése is.

Ha az ország teljes lakosságát vesszük figyelembe, akkor kijelenthető, hogy átlagosan minden harmadik állampolgár legalább egy fesztiválra ellátogat egy évben . A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint, azonban igencsak válogatós is a magyar, hiszen a kulturális rendezvényekhez képest még mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek a gasztronómiai- és a könnyűzenei fesztiválok. Az európai átlaghoz viszonyítva a magyarok tehát nagy fesztiválozók, de míg például keleti szomszédjaink lényegesen jobban vonzódnak a kulturális és hagyományőrző rendezvényekhez, addig a nyugati országok inkább a zenei eseményeket részesítik előnyben. Összességében tehát kijelenthető, hogy hazánk ezen a téren is vízválasztó, így a kelet és a nyugat között áll a fesztiválok megítélésének tekintetében, de természetesen a jó magyar mentalitáshoz hűen a zene mellett a gasztronómia is ugyanolyan fontos számunkra.

Mi sem bizonyítja jobban, minthogy az aktív fesztiválozók véleménye szerint a Sziget- és a VOLT fesztivál mellett a Miskolci Kocsonyafesztivál, valamint a Csabai Kolbászfesztivál viszik a prímet a népszerűség és az ismertség tekintetében. Természetesen a magyarok jelentős részének fontosak a kulturális fesztiválok is, a fesztivál-felhozatal tekintetében a legismertebbek között előkelő helyet foglaltak el a Debreceni Virágkarnevál és a Mohácsi Busójárás is. Az eredmények alapján egyébiránt a hazai lakosság jelentős többsége, tehát 10-ből 9 ember ismert legalább egy magyar fesztivált, és a 30 éven aluliak körében ez a szám természetesen még magasabb, közel 100 százalékos volt. Szerencsére a fesztiválok látogatásával kapcsolatban is pozitívan vélekednek a magyarok! Noha utazni nagyon kevesen hajlandóak egy fesztiválért – rövidtávra is csak a megkérdezettek fele –, de amennyiben éppen ott tartózkodnak, ahol a fesztivál is zajlik, akkor a kutatásban részt vevők jelentős része szerint biztosan meglátogatják a rendezvényt is.Imádnak fesztiválozni a magyarok!


A fesztiválokkal szembeni attitűdök alapján egyébiránt a magyar lakosság a rögzített adatoknak megfelelően négy csoportra osztható fel. Minden harmadik ember tehát igazi fesztiválrajongónak és rendszeres fesztivállátogatónak tekinthető, és nincs kifogása a hazai rendezvények minőségét illetően, míg a lakosság közel negyede bár rendszeresen fesztiválozik, vannak fenntartásaik bizonyos tekintetben. Minden ötödik magyar ezen felül teljesen közömbös a fesztiválok kapcsán, ezáltal csak a társaság és a véletlen dönt azzal kapcsolatban, hogy ellátogatnak-e egy fesztiválra, míg a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem is akar fesztiválra menni. Érdekesség, hogy az indokok között a higiénia hiánya és a gyerekekkel való nehéz utazás jelentette az elsődleges kizáró okokat. A fesztivállátogatók közel 60 százaléka ezen felül tudatosan keres fel egy-egy rendezvényt, és közel 70 százalékuk nem csak az ottani programok, hanem az egyéb nevezetességek miatt is látogat el az eseményre.



A fenti adatok alapján egyébiránt kijelenthető, hogy hazánk igazi fesztivál-országnak tekinthető, hiszen nem csak minden hétre jut legalább 3 kisebb-nagyobb esemény az ország különböző régióiban, hanem ezeknek a látogatási aránya is rendkívül magas. A magyarok tehát összességében imádnak fesztiválozni!

(Forrás: vakaciozzunk.hu l Kép: pixabay.com)