A szerencsétlen utasok vasárnap 11.50-kor indultak el, majd az ítéletidő miatt 14 órán keresztül étlen-szomjan, fűtés nélkül várták, hogyan tovább. Egy belgrádi nő azt mesélte a lapnak: félelmetes volt az éjszaka kellős közepén sötétben veszteglő vonatban ülni, minden információ nélkül. Különösen ingerülten szólt a szerbiai illetékesekről, akik semmit sem tettek azért, hogy segítséget nyújtsanak az utasoknak.
„A vonat 11.50-kor indult Budapestről, és 25 kilométer megtétele, vagyis körülbelül egyórányi utazás után megálltunk. Állítólag meghibásodás történt, de senki sem mondta meg, hogy pontosan mi.” Négy óra után közölték velük, hogy az egész régióban nincs áram az ítéletidő miatt. „Akkor küldtek értünk egy autóbuszt, de abba csak a magyarországi utasok szálltak be, értünk jött egy másik vonat, amelyik elvitt bennünket Kelebiáig” – mesélte az asszony.
A vonat 20 óra körül ért Kelebiára. „Kelebián óránként eltérő, többnyire hamis információt kaptunk. Azt mondták, elindult a vonat értünk Belgrádból, azután azt mondták, az expresszel megyünk tovább másfél óra múlva, de azt a vonatot azóta se láttuk. 22 óra körül jött egy szerelvény, azt mondták, szálljunk át, de ez sem bizonyult jó megoldásnak, s még háromszor-négyszer szerelvényt cseréltünk” – ecsetelte a belgrádi nő, hozzátéve, többen is telefonon keresték a szerbiai vasúti közvállalat ügyeletes szolgálatát, de többszöri próbálkozás után is csak azt tudták meg, hogy az a vonat, amelyik elhozta őket Kelebiáig, nem folytathatja az útját Szerbiába, mert nem nemzetközi járat.
Az elcsigázott utasok ekkor elhatározták, hogy megvárják azt a szerelvényt, amelyik 22.10-kor indul Budapestről Belgrád irányába, s amelyiknek a menetrend szerint hajnali fél kettőkor kellene Kelebiára érnie. Hajnali három is volt, mire közölték velük, hogy az a vonat el sem indult Budapestről. De ugyanekkor arról is tájékoztatták az utasokat, hogy jön értük egy vonat Szerbiából, amelyik 3.45-kor lépte át a határt. Miután pedig ez egy rendkívüli járat volt, az egyébként is csigalassúsággal haladó szerelvény kénytelen volt minden útjába eső szerelvényt elengedni. Mikor megérkezett, az is kiderült, hogy fűtés nincs, és a fáradt, étlen-szomjan várakozó utasok hideg szerelvényben araszoltak tovább, s 8.30-kor, budapesti indulásuktól számított 22 órán belül már meg is érkeztek Belgrádba. Elmondásuk szerint úgy érezték magukat, „mint a krumpliszsákok, amelyeket egyik vagonból a másikba dobálnak”.
A belgrádi politikum szájából fennen hangoztatott Budapest–Belgrád szupergyors vasút úgy tűnik egyelőre csak a lózungok szintjén létezik. A valóság pontosabban láttatja, milyen körülmények közé csöppen, aki a szerbiai vasúttársaságnál jegyet vált. Akad még teendő, hogy Belgrád felzárkózzék a térség országaihoz.
