A szigetország az Atlanti óceán északi részén, Grönland és Skócia között meglehetősen távol esik mindentől – kivéve talán Grönlandot és Skóciát. Valószínűleg épp ez a távolság annak az oka is, amiért az izlandi kultúra mind a mai napig őrzi a mágikus varázslatokkal megénekelt mítoszokat, meséket. Az izlandiak nyelvükre is nagyon vigyáznak, komolyabb nehézség nélkül képesek olvasni sok száz évvel ezelőtti szövegeket, olyan keveset változott ugyanis az izlandi nyelv.

De az izlandiak legeslegjobban a manóikra, a törpéikre és a tündéreikre vigyáznak. Példának okáért néhány évvel ezelőtt utat terveztek Reykjavik közelében, nem kis útról volt szó: átszelte volna az Alftanes-félszigetet. Az ottélők azonban tiltakozó demonstrációt szerveztek, határozottan állították, ugyanis, hogy az építkezés és az út megzavarta volna a tündérek életét… És ez ugye nem vicc, a legkevésbé sem mese.

Az izlandiak amúgy igen helyes emberek lehetnek, rengeteget olvasnak például – az izlandi sagák ma is nagyon kedvelt olvasmányok. Írott meséikben bukkan fel az a 13 manó vagy troll (mégis inkább jobb manóknak hívni őket) is, akik kópéságokat művelnek és ijesztgetik a rossz gyerekeket. Azaz csak ijesztgették, manapság inkább az ablakokba kitett csizmákba csempésznek apró ajándékokat 13 napon keresztül, egészen szentestéig. Ha jól belegondolunk olyasmi ez, mint egy adventi naptár, csak lényegesen izgalmasabb. Mert ugye sose lehet tudni, hogy az Ajtón bekukucskáló vagy éppen a Gyertyaoltó manó mit is hozhat.

Mondjuk a szülőknek lehet a manókkal épp elég dolga, mert mire ezek a szemtelen figurák felbukkannak, a gyerekek persze már rég alszanak. Így aztán ijesztgetni csak őket tudják. Mindenesetre az biztos, hogy Izlandon a gyerekek holnap este kitehetik csizmájukat az ablakba, a manók pedig menetrendszerűen megérkeznek minden jó és rossz gyerekhez.