Jump to content

Sztájk miatt van káosz a berlini repülőtereken

2017. 03. 14. 17:05

Kaotikus hétkezdésre kell számítani a berlini repülőtereken, miután a földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja hétfő hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel.

A sztrájk miatt már pénteken is járatok százai maradtak ki. A hétfői menetrendből több mint 650 járatot kellett törölni, de a többi járatnál is késésekkel kell kalkulálni. A német főváros mindkét repterét – a schönefeldi és a tegeli repülőteret is – érintő munkabeszüntetés hétfőn reggel 4.00 órakor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5.00 órakor ér véget.

A szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége, a Verdi azt követeli, hogy egy éven belül emeljék 1 euróval a reptéri munkavállalók órabérét. A munkaadó négy évre elnyújtva adná meg az emelést. A mintegy kétezer érintett dolgozó jelenlegi órabére átlagosan 11 euró.

“A munkaadó nem reagált a követelésünkre, nem tett tárgyalási alapnak tekinthető javaslatot, és a hét végét is hagyta kárba veszni” – mondta a Verdi sztrájkvezetője, Enrico Rümker. Rámutatott: a szakszervezet kész folytatni a tárgyalásokat, és a sztrájkbejelentést is az utasok érdekében tette meg jó korán.

Szerda reggelig folytatják a sztrájkot a berlini repülőtereken

A munkabeszüntetés hétfőn reggel 4.00 órakor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5.00 órakor ért volna véget. A hétfői bejelentéssel a Verdi a sztrájkot szerda reggel öt óráig hosszabbította meg.

Minden budapesti járatot töröltek hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt

A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt – mondta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója. 

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Vakációzzunk Facebook oldalát!

(Forrás: vakaciozzunk.hu; MTI | Kép: pixabay.com)