Jump to content

Minden 100. szálláshelyen tűnt már el gyerek

2017. 06. 09. 09:00

Felmérések szerint, gyakoriak a kisebb-nagyobb konfliktusok a kisgyermekesek és gyermektelen üdülők között. Nagyjából minden századik szállásadónál előfordult már, hogy elveszett egy gyerek, még az is megesett, hogy az alvó kicsit a házőrző rottweiler mellett találták meg.

Hatból egy szülő kapott már negatív reakciókat, amikor az üdülésre kisgyermeket is vitt magával. A többség eleve nem utaztatná a fél évesnél fiatalabb babákat, a gyermektelenek negyede ráadásul csak egy évesnél idősebbeket látna szívesen a szálláshelyeken. „Legtöbbször csak megvető pillantásokat kapnak a kisgyermekes szülők, ritkábban kéretlen tanácsokat is ad a többi szállóvendég” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A szállóvendégek a kisgyerekek sírását vagy hangoskodását tolerálják legkevésbé. Ugyanakkor úgy tűnik, a nyilvános szoptatás is tabu: a kutatásban résztvevők ötöde ezt tartja a legnagyobb konfliktusforrásnak. „Negatív visszajelzést emiatt csak kevesen kaptak, mert a legtöbben igyekeznek máshogy megoldani a baba etetését” – magyarázta Varga Zoltán. A szülők legkínosabb utazási élményei többnyire a higiéniai szabályok megsértéséhez kapcsolódnak. „Többen leírták például, hogy az úszópelenka ellenére futólépésben kellett távozniuk a medencéből, vagy hogy pont a pincért terítette be főzelékkel a baba.

Etetőszék és babaágy kell

A kisbabával nyaralók még mindig a speciális bútorokat, felszereléseket hiányolják leginkább a szálláshelyekről. „Többször is megjegyezték, hogy a főszezonban nem volt elég etetőszék az éttermekben, vagy hogy rácsos kiságy helyett a babának nem megfelelő utazóágyat kaptak. Igaz, sokan ilyenkor is feltalálták magukat, például ha csak zuhanykabin volt, a mosdókagylóban fürdették a kicsit” – mondta Varga Zoltán.

A kisgyermekesek mintegy 20 százaléka ugyanakkor több babás programot, kikapcsolódási lehetőséget szeretne a szálláshelyeken – például játszósarkot, pancsolót, esetleg kicsiknek szervezett foglalkozásokat. Minden tizedik szülőnek sokat jelentene, ha lenne szakképzett gyerekfelügyelet, amelyre egy-egy óra erejéig rábízhatnák a gyermeket. „Több szállásadó is jelezte, hogy bár nincs ilyen szolgáltatásuk, azért vállalták a bébiszittelést, ha a fiatal pár már nagyon szeretett volna kettesben maradni”.

Százból egyszer eltűnik a gyerek

Jelenleg a szálláshelyek mintegy harmada alkalmaz külön kisgyermekekre vonatkozó szabályokat. Az úszópelenka használatát például szinte minden medencével rendelkező helyen kötelezővé tették, emellett jellemzően a vendégházakban kérik, hogy a háziállatokat a gyerekek ne etessék, simogassák. „A legáltalánosabb, gyakran ki sem mondott elvárás az, hogy a szülők ne hagyják felügyelet nélkül a gyerekeiket, nyaralás alatt azonban még nehezebb ezt betartani”.

Nagyjából minden századik szállásadónál előfordult már, hogy elveszett egy gyerek. A vendégek válaszai alapján gyakori, hogy a strandon/fürdőben összetéveszti a szüleit egy idegennel a kisgyerek, vagy valami érdekesség annyira leköti a figyelmét, hogy eszébe sem jut visszamenni. „Találtak meg alvó gyermeket a házőrző rottweiler mellett vagy a mélyen lelógó asztalterítő alatt. A szállodákban pedig sokszor a lift segíti a gyerekek varázslatos eltűnését”.

(Forrás: vakaciozzunk.hu l Kép: pixabay.com)