Jump to content

Ezek a hétvége toplistás úti céljai

2018. 03. 18. 09:00

Hétvégén lesz 2018 első hosszú hétvégéje. A szállodák már most tele vannak, sokan utazással töltik ezt a négy napot.

 

A főváros mellett Eger és Hajdúszoboszló a legkedveltebb belföldi úti cél a Szállás.hu adatai szerint. Élményturizmus szempontjából pedig Miskolctapolca és Hévíz is közkedvelt. A külföldi foglalások alapján, Zakopane, Prága és Donovaly vezet. Ebből is látszik, hogy a magyarok szívesen pihennek a visegrádi országokban.

 

A 2018-as év hosszú hétvégék szempontjából nagyon szerencsés – mondta Drávai-Mészáros Judit, a Szállás.hu marketingmenedzsere. Hozzátette, összesen 9 hosszú hétvége lesz, amelyek között lesznek négynaposak is. Az adatokból kiderül, hogy a magyarok ilyenkor szeretnek útnak indulni, többségében belföldön.

A szakértő az M1 Ma délelőtt című műsorában elmondta, hogy átlagosan 56 000 forintot költünk a hosszú hétvégére, ami másfélszer több egy „ünnepmentes” márciusi időszakhoz képest. Átlagban
2,3 napot utazunk 2,9 fővel. Ebből is látszik, hogy több időt töltünk a szálláshelyeken és főként családdal utazunk – magyarázta.

Bár a rangsorok között vannak apró mozgások, összességében a listát a fürdővárosok vezetik, mint Eger, Hajdúszoboszló vagy Hévíz. Eger évek óta a második helyen szerepel, mivel sokrétű programot kínál a látogatók számára: a fürdőzés mellett az egri vár is vonzerő, és a közeli borospincék is nagyszerű programnak minősülnek.

Kiemelte, hogy az enyhülő időjárás a szabadtéri programoknak kedvez. Az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő kedvezményes kuponjaiból adta el a legtöbbet a Szállás.hu.

Drávai-Mészáros Judit szerint a belföldi turizmus immár öt éve folyamatosan növekvő tendenciát mutat, nagyjából 10-15 százalékkal emelkedik évente. Sokan használják fel a Szép-kártyát is a mostani hétvégén, mivel a 2016-ban feltöltött összegek májusban járnak le. Elmondta, hogy a Szép-kártyás vendég jobban elereszti magát, ők átlagosan 67 500 forintot fizetnek fejenként a szállásért.

Megemlítette a mostani hosszú hétvége két legjét is: a legdrágább foglalás értéke egymillió forint, míg a legkisebbé 2500 forint volt.

(Forrás: vakaciozzunk.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)